Felvesszük a város - mind a kocsmák, kiállítótermek, kávézók; mind az üveg irodaházak - elszabadult lüktetését. Ütőerükre helyezzük kezünket, számoljuk a végtelenségüket, és azt a tizenkét másodpercet, amit enged számunkra a fojtogató rabszolgatartás szűk ketrece.